Közélet

Horror! Legalább nyolc babáját megölte a szörnyeteg anya

Az újszülötteket egy törülközőbe csavarva megfojtotta, majd zsákba tette.

A 45 éves Andrea Goeppnert tavaly tartóztatták le Németországban, miután a rendőrök nyolc csecsemő holttestére bukkantak a nő házában. Goeppner nem emlékszik pontosan, mennyit is ölt meg, ügyvédje szerint “kettő, három, talán négy” gyermek megölését ismerte el eddig.

A nő 55 éves férjét bűnrészességgel vádolják, mivel még csak meg sem próbálta megakadályozni a gyilkosságokat. Az anya, aki 2003 és 2013 között folyamatosan terhes volt, írásos vallomásában azt mondta: mind a nyolc gyermekének otthon, egyedül adott életet, majd becsavarta őket egy törülközőbe. A babákat ezután megfojtotta és egy műanyag zsákba rakva elrejtette a házban.

A pár összesen öt gyermeket nevelt és bár nem akartak többet, mégsem védekeztek. A férfi tavaly októberben költözött el otthonról, egy hónappal azelőtt, hogy a rendőrök felfedezték volna a borzalmakat. Ha bűnösnek találják, a férfi akár 3 év börtönt is kaphat, felesége viszont nem ússza meg ennyivel. Emberölésért akár 15 évet is kiszabhatnak.

Németországban nem ez volt az első tömeges csecsemőgyilkosság, májusban egy nőt 44 hónap börtönre ítéltek, amiért megölte két gyermekét, majd egy fagyasztóba rejtette holttestüket. 2008-ban egy 42 éves nő ugyancsak nyolc újszülött babáját gyilkolta meg, majd vázába, vödörbe és akváriumba rejtette a holttestüket.

(Metro)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik