Közélet

Halálra verte beteg féltestvérét a férfi, 20 évet kapott

Az ítélet nem jogerős, ugyanis az ügyész és a férfi ügyvédje is fellebbezett.

A bíróság a férfit a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés kísérletének bűntettében találta bűnösnek, ezért 20 év fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott leghamarabb a szabadságvesztés kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.

A nő – miután a férje és az egyik gyereke meghalt – 2012 második felében költözött féltestvére házába. Az együttélés során egyre gyakoribb lett közöttük a nézeteltérés. A férfi 2013 őszén időnként már bántalmazta az asszonyt, aki félelmében többször elkóborolt otthonról, volt, hogy csak napok múlva találtak rá.

A férfi olykor bejelentette a rendőrségen féltestvére eltűnését, máskor nem. Az asszony pszichiátriai kezelése után, 2013 decemberében a férfit rendelték ki ideiglenes gondnokának, majd 2014 májusában cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondokság alá helyezték a nőt, gondnokul pedig a féltestvért rendelték ki.

Az idős nőhöz 2013 decemberétől házi segítségnyújtás keretében szociális gondozók jártak, akik ellenőrizték, hogy bevette-e a gyógyszereit, megmérték a vérnyomását. Feladatuk lett volna a mentális gondozás is, de ennek érdemben nem tudtak eleget tenni, mert a nőnek feltett kérdéseikre mindig a férfi válaszolt.

A vádirat szerint 2014 januárjától a vádlott rendszeresen bántalmazta a nőt, a környezetében élők többször látták ennek nyomait. A szomszédok, a szociális gondozók többször is kérték a rendőrség segítségét, de a helyszínen megjelenő rendőrök előtt az asszony mindig tagadta, hogy sérüléseit a féltestvére okozta volna. A sérülések okaként ilyenkor elesésre, balesetre hivatkozott, a hatóságok ezért nem tudtak neki érdemi segítséget adni.

A férfi 2014. október végétől nem engedte be a lakásba a gondozónőket. A szociális szolgáltató központ október 28-án jelezte a gyámhivatalnak, hogy a vádlott rendszeresen megveri az asszonyt, és kérte az ügy kivizsgálását. A rendőrök november elején felkeresték a testvéreket. Mivel a nőn nem láttak külsérelmi nyomot, továbbá az asszony és a férfi is tagadta a bántalmazást, intézkedésre nem volt lehetőségük.

A nőt a gyámhivatal munkatársának 2014. november végi látogatása után a férfin kívül más többé nem látta, a vádlott senkit nem engedett be az otthonába. Ny. József végül 2015. április 6-án olyan súlyosan bántalmazta féltestvérét, hogy az asszony belehalt sérüléseibe.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik