Közélet

Volt élettársa ütötte-vágta a nőt, akit végül a szomszédok mentettek meg

A férfi már hónapok óta kémkedett a nő után, végül egyszer berontott hozzá, és nagyon durván megverte úgy, hogy ott volt a közös gyermekük is.

A nagykanizsai rendőrök hónapokon át nyomoztak egy elég brutál ügyben, amely végén most javasoltak vádemelést. A nyomozás előzménye az volt, hogy egy 33 éves férfi megjelent élettársa nagykanizsai lakásánál, a résnyire kinyitott ajtót a nővel együtt belökte, majd a szerencsétlen nőt többször ököllel megütötte, a hajánál fogva ráncigálta, miközben közös gyermekük a lakás egyik szobájában tartózkodott. Végül a szomszédok siettek a fiatal nő segítségére, aki a verés következtében súlyos sérüléseket szenvedett.

A tavaly augusztusi eset csak a jéghegy csúcsa volt, ugyanis már márciustól rendszeresen leskelődött a volt élettárs a nő munkahelye és lakása környéken, volt, hogy a szemetest is átkutatta.

A nőverő idióta ellen súlyos testi sértés, magánlaksértés, zaklatás valamint kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott nyomozást a rendőrség, a kékek az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal most küldték meg a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik