Közélet

Az egyik utas a hátsó szélvédőn át repült ki a megpördülő kocsiból – Videó

Az autó a szalagkorlátnak ütközött, majd pörögni kezdett, és eközben egy férfi kirepült belőle.

A kínai Csungking mellett vették fel egy kocsiból a brutális balesetet. Egy autó beleszaladt a szalagkorlátba, miután a sofőrje elvesztette felette az irányítást. A jármű pörögni kezdett, fokozatosan szétroncsolódott, és eközben hátsó üléséről az egyik utas a hátsó szélvédőn át kirepült.

Csodával határos módon a balesetet szenvedő kocsiban ülő három ember nem szenvedett életveszélyes sérüléseket. Még az a férfi sem, aki kirepült belőle, és az út mellett landolt. A rendőrség közlése szerint az utasok nem voltak bekötve.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik