Közélet

Rendőrnek hazudta magát, úgy csalta fel magához a nőt, akit kirabolt és megerőszakolt

A férfi azt mondta a nőnek, ha nem fizet neki, akkor letartóztatja. Szexelni is akart vele, de mivel a nő ellenkezett, megerőszakolta.

Az angliai Coventryban élő 43 éves Randeep Tamne egy hamis profilt hozott magának létre, és azon keresztül ismerkedett meg egy 27 éves nővel. Elhívta magához, amikor azonban a nő megérkezett, egyből látta, hogy ez nem az a férfi, akivel beszélt, ezért elment. Ezután Tamne felhívta, és azt monda neki, ő egy rendőrtiszt, és hogy a nő valamilyen kihágást követett el, úgyhogy ha nem fizet, akkor letartóztatja. A nő pénzt vett le a bankból, és odaadta neki, ám ez Tamne szerint nem volt elég, de azt mondta, nem kell többet fizetnie, ha lefekszik vele. A nő tiltakozott, mire ő felráncigálta magával a lakásba és megerőszakolta. Ezután még két további összeget kicsikart belőle. Végül a nő jelentette a dolgot.

Tamne végig tagadott mindent, a bíróság azonban bűnösnek találta. Az erőszaktevő a most kihirdetett ítélet szerint 8 év 1 hónap börtönt kapott, és egész életében szexuális zaklatóként fogják számon tartani.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik