Közélet

Bécsbe jártak át lopni a magyarok, egy rakás motorral és biciklivel jöttek haza – Videó

A budapesti rendőrök összesen 11 darab lopott motort és egy kerékpárt foglaltak le.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 55 éves farmosi G. István és a 47 éves monori L. Géza február 15-e 23 óra és február 16-a hajnali 4 óra között Bécsből egy bérelt kisteherautóval az osztrák fővárosból ellopott két motorkerékpárt szállított Magyarországra. A lopott járműveket egy budapesti telepre vitték és egy konténerben helyezték el.

A két férfi még ugyanezen a napon újra kiutazott Bécsbe, ahonnan három, szintén lopott motorral tért vissza. A párost a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az M1-es autópályán igazoltatták, majd előállították őket. Közben a  budapesti rendőrök kinyitották a konténert, ahol összesen nyolc motorkerékpárt és egy biciklit találtak. A két férfit kihallgatásukat követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészség felé előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a két férfinak voltak bűntársai. Miután a rendőrök beazonosították őket, elfogatóparancsot adtak ki a 45 éves budapesti Jákli Péter és a szintén 45 éves budapesti Budai Árpád ellen. A két férfi szökésben van, ezért a rendőrség kéri, hogy aki bármilyen információval bír Jákli Péterrel és Budai Árpáddal kapcsolatban, hívja a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX-XXIII. kerületi Rendőrkapitányságát a  06 (20) 324 4130-as telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik