Közélet

A szociális munkást vádolják a kilencéves kislány megerőszakolásával

A 29 éves nő ügyét egy éven keresztül tárgyalták, mire kiderült, hogy valójában csak egy rosszakarója vádolta meg.

A manchesteri Amy Partingtont azzal vádolták meg, hogy megerőszakolt egy kilencéves kislányt. A fiatal szociális munkást azonnal letartóztatták, és egy egy évig tartó borzalommal kellett szembenéznie. A nőnek hét rendbeli gyermek ellen elkövetett nemi erőszak miatt kellett bíróság elé állnia, és annak ellenére, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem találtak a bűnösségére vonatkozóan, nem ejtették a vádakat.

Amyt természetesen azonnal felfüggesztették állásából is, mikor először letartóztatták, ami a karrierjét is tönkretette. 12 hónapnyi pokoljárás után azonban kiderült, hogy a nőt valaki azért vádolta meg, mert féltékeny volt Amyre, amiért ő gazdag családban, kivételes körülmények között nőhetett fel. A bíró végül kimondta, hogy Amy ártatlan, de ezzel nem kapja vissza az elmúlt egy évet.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik