Közélet

10 ember fogta le a részeg utast, aki ámokfutásba kezdett a repülőn

Mint kiderült, a férfi felszállás előtt egy liter whiskyt nyakalt be. Nem csoda, hogy bedühödött, mikor elindultak.

A gép Londonból tartott Bangkokba, amikor az egyik utas ordibálni kezdett. Agresszívan viselkedett a többi emberrel és a légiutaskísérőkkel is. Nem volt hajlandó elfoglalni a helyét, és végül 10 emberre volt szükség ahhoz, hogy rendet tudjanak teremteni. Mint kiderült, a fő problémája az volt, hogy foglalt volt a mosdó, mikor be akart oda menni. Ezért nekiment az első útjába kerülő embernek.

“Nagyon részeg volt. Félelmetes incidens volt, hiszen magasan a levegőben voltunk, összezárva kétszáz másik emberrel” – mondta az egyik szemtanú. Végül sikerült lefogniuk, majd a stewardessek lekötözték. Bangkokba érve pedig már várták a rendőrök, akik azonnal letartóztatták.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik