Közélet

Életveszélyes állapotban van a 12 éves lány, akit négy tanára megerőszakolt

A fiatal lányt az iskola igazgatója és három tanár az iskola épületének tetején erőszakolták meg. Súlyos állapotban került kórházba a 12 éves gyermek.

A borzalmas incidens az indiai Bihar egyik általános iskolájában történt. Az erőszakkal az iskola igazgatóját és három másik tanárt vádolták meg. Mint kiderült, a 12 éves értelmi fogyatékos lányt az oktatók felcsalták a tetőre, majd nekiestek. A kislány édesanyja is az intézetben dolgozik, és két óra között szóltak neki, hogy nincs meg a gyermeke. “Sokáig kerestük az épületben, de mikor nem találtuk sehol, felmentünk a tetőre. Ott feküdt, tele sérülésekkel. Azonnal kórházba kellett vinni” – mondta az anyuka.

A lány állapota azóta súlyosbodott, jelenleg az életéért küzd. A négy erőszakolót letartóztatták, előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.

Mirror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik