Közélet

Két társasháztól is sikkasztott a közös képviselő – Vádat emeltek ellene

A férfi másfél millió forintot tett zsebre a lakók által befizetett közös költségből.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség sikkasztás miatt emelt vádat egy 34 éves férfi ellen, aki 2011. és 2014. között közös képviselőként közel másfél millió forintot sikkasztott el két kecskeméti társasháztól.

A férfi a havonta szedett közös költségből kifizette a társasház számláit és kivette saját járandóságát, a maradékot pedig befizette a házi pénztárba. A pénztárban lévő összegekről azonban nem vezetett nyilvántartást, továbbá jogtalanul kivett több mint 500 ezer forintot, amit a saját céljaira fordított.

A férfi eközben a szomszédos társasház közös képviselője is volt, innen hasonló módszerekkel egymillió forintot tett zsebre. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik