Közélet

Nagyon durván berezelt a rendőröktől ez az embercsempész

Most bíróság elé állítják, mint ahogy a társa sem fogja megúszni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozott egy 46 és egy 24 éves szerb férfi ügyében, akik Magyarországról négy kurd és egy szír menekültet próbáltak illegálisan külföldre juttatni.

A mosonmagyaróvári határrendészek az M1-es autópályán, Hegyeshalom térségében ellenőriztek egy Fiat típusú gépkocsit még májusban, a rendőrök igazoltatni akarták a mögötte érkező Chrysler típusú személyautó vezetőjét és utasait is, azonban a sofőr az egyenruhásokat meglátva megállt és gyalog elmenekült a helyszínről. A rendőrök a jármű utasterében öt menekültet találtak, akiknek nem voltak meg a szükséges okmányaik.

Fotó: Police.hu
Fotó: Police.hu

A határrendészek a Fiat 24 éves vezetőjét – aki szintén részt vett az embercsempészetben – és a határsértőket elfogták és előállították. A nyomozók még az elkövetés napján azonosították a Chrysler sofőrjét és elrendelték a körözését. P. V. 46 éves szerb állampolgárt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei másnap hajnalban igazoltatták és elfogták egy nemzetközi gyorsvonaton. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.

A rendőrség az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldte meg a járási ügyészségnek.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik