Közélet

Saját anyja csalta el a nőt Pakisztánba, ahol megerőszakolták, majd megölték

A nőnek azért kellett meghalnia, mert volt mersze elhagyni férjét és egyben unokatestvérét.

A 28 éves brit muszlim lány azzal vívta ki családja dühét, hogy elhagyta unokatestvérét, akihez hozzá akarták adni. Samiát a saját anyja csalta el hazájába azzal az indokkal, hogy az apja haldoklik és még egyszer szeretné látni a gyermekét.

A lányt öt nappal az érkezése után erőszakolták és gyilkolták meg, a borzalmakból saját apja is kivette a maga részét. A nő Angliában élő férje fogott gyanút, így derült fény a durva részletekre. A nő apját és pakisztáni férjét emberöléssel gyanúsítják, az ügyészség halálbüntetés kiszabását kezdeményezte.

De az anyát és a megölt nő testvérét is bíróság elé akarják citálni, ők ugyanis érzelmi zsarolással érték el a lány Pakisztánba utazását.

(Daily Mail)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik